Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


 

 

Új korszak előtt a keresztény-zsidó kapcsolat

A judaizmus és a kereszténység egyetért abban, hogy a zsidó nép történelmi sorsát Istennel kötött szövetsége határozta meg; és nagyjából konszenzus áll fenn abban is, hogy "a nép" szétszóratását, a diaszpóra sorsát, a XX. században elkezdődött hazatérést Izrael földjére és az újkori zsidó állam megalapítását (1948) egyaránt a szövetségek alapján kell értelmezni. A Biblia szerint a szövetség olyan egyezmény, szerződés, amelyet Isten először is Izrael népével, majd – az Újszövetségben – a többi nemzettel kötött. A Szináj-hegyen a Teremtő kezdeményezte a szoros viszonyt a zsidó néppel, amelyet Izrael elfogadott, és kötelezte magát, hogy feltételeit megtartja és teljesíteni fogja az idők végezetéig. Az Egyiptomból kivonuló, a nemzettéválás folyamatába épphogy belépő zsidóság szövetségi státusba kerülése nem azt jelentette, hogy magasabbrend? etnikumként Isten a többi nemzet fölé helyezte volna, hanem a kiválasztás Isten világmegváltói tervében bizonyos feladatok elvégzésére és célok betöltésére szólt. A zsidóság sorsában két nagy, korszakváltó esemény a nép szétszóratása és egybegy?jtése – amelyeket viszont a judaizmus és a kereszténység már különbözőképpen értelmez. A szétszóratás történelmi tényének magyarázatában a judaizmus számára a Tóra kijelentése jelenti az alapot, amelynek értelmében a diaszpóra oka a Szináj-hegyi szövetség megszegése: "És szétszór téged az Úr minden nép közé, a földnek egyik végétől a földnek másik végéig; és szolgálni fogsz ott idegen isteneket, akiket sem te nem ismertél, sem a te atyáid: fát és követ." (Mózes 5. könyve 28,64)
A szétszóratás voltaképpen egy hosszú folyamat volt, amely az egységes izraeli királyság kettészakadásával kezdődött meg Salamon uralkodása után (i. e. 920 körül); majd az északi királyság (Izrael) tíz törzsének az asszír birodalom általi fogság-ravitelével folytatódott (i. e. 730-710-es évek). Mindössze százegynéhány évvel később a megmaradt két törzs, Júda és Benjámin is áldozatul esett a felemelkedő babilóni birodalomnak, amely erőszakkal Babilónba telepítette át őket (i. e. 600 körül, ekkor kezdődik meg a számos bibliamagyarázó által a "nemzetek idejének" nevezett korszak). A babilóni fogság utáni helyreállítás csak részleges: hetven évvel később csak kisebb részük tért vissza a perzsa uralkodók engedélyével Izraelbe és Jeruzsálembe, nemzeti függetlenségüket pedig – a rövid Hasmoneus-királyságot leszámítva, amely inkább névleg független kliensállam volt – ők sem nyerték vissza többé: Júdea pogány birodalmak egy tartományaként kényszerül élni, Jézus már egy római provinciában élte életét. A zsidóság nagyobbik része a babilóni fogság óta napjainkig diaszpórában él. A szétszóratás utolsó szakasza a jeruzsálemi Templom i. sz. 70-ben történt lerombolása után következett be, amelytől fogva a nép 1948-ig nem rendelkezik saját hazával, hanem valóban a Föld legtávolabbi pontjaiig szóródik szét. Míg a judaizmus a szétszóratás büntetését a nemzet mózesi törvény ellen elkövetett b?neinek büntetéseként értelmezte, addig a keresztény felfogás ezt összefüggésbe hozta az evangélium és Jézus Krisztus zsidók általi elutasításával.
A szétszóratás hosszú évszázadait követő egybegy?jtetés tekintetében a judaizmus és a tradicionális kereszténység szintén eltérő nézetet képvisel. A zsidóság a Tóra alapján mindig hitt majdani összegy?jtetésében, és a diaszpóra majd\' két évezrede alatt ez a nemzedékről nemzedékre áthagyományozott reménység tartotta egyben a közösséget: "Akkor visszahozza az Úr, a te Istened a te foglyaidat, és könyörül rajtad, és visszahozván, összegy?jt majd téged minden nép közül, akik közé odaszórt téged az Úr, a te Istened. Ha az ég szélére volnál is taszítva, onnan is összegy?jt téged az Úr, a te Istened, és onnét is felvesz téged; és elhoz téged az Úr, a te Istened a földre, amelyet bírtak a te atyáid, és bírni fogod azt; és jól tesz veled, és inkább megsokasít téged, mint a te atyáidat." (Mózes 5. könyve 30,3-5)
A hagyományos keresztény felfogás Izrael Istentől való végleges elvettetésének alapján állt, ezért nem hitt Izrael nemzeti helyreállításában, sem a zsidóság nemzeti újjászületésében. E teológiai nézet azonban egyértelm?en ellentétben áll az apostolok tanításával. Pál apostol szerint Izrael "érzéketlenné válása" csak részleges és ideiglenes, a jelen korszak végén Izrael nemzetként – nem csak egyénenként! – vétetik viszsza az üdvtörténelembe, és olyan állapotba és szerepbe kerül, amelyben beteljesednek a pátriárkák népükről látott víziói (Rómaiakhoz írott levél 11. fejezet).
Ezékiel próféta így ismétli meg Mózes üzenetét: "És lőn az Úr beszéde hozzám, mondván: Embernek fia! mikor Izráel a maga földjén lakott, megfertőztette azt életével és cselekedeteivel (…) és kiöntém haragomat reájuk (…) és eloszlatám őket a pogányok közé, és szétszóratának a tartományokba, életük és cselekedeteik szerint ítéltem meg őket (…) – írja Ezékiel próféta, ám így folytatja: – Ekkor könyörültem szent nevemért (…) és fölveszlek titeket a pogányok közül, s egybegy?jtelek titeket minden tartományból, és beviszlek titeket a ti földetekre (…) és laktok azon a földön, melyet adtam atyáitoknak, és lesztek nékem népem s én leszek néktek Istenetek." (Ezékiel könyve 36,16-28)

A keresztény
anticionizmus gyökerei

A tradicionális keresztény koncepció születését – az első apostolok generációi után, a II. században – sok tényezőnek köszönheti, amelyek között most csak néhányat sorolhatunk fel. Először is: a zsidóság és a kereszténység ebben az időszakban szakad el teljesen egymástól doktrinális és hivatalos szinten is. Ezzel párhuzamosan az egyházban lassan túlsúlyba kerülnek a nem zsidó háttérből érkező hívők, akik a Biblia üzenetét önkéntelenül is saját görög-római világnézetük szemüvegén át értelmezik, és értelmezik át sokszor már annyira, hogy az már összeegyeztethetetlen a szöveg eredeti intencióival. Görög-római világnézetükkel együtt hozzák magukkal a hagyományos görög-római antiszemitizmust is, amely a zsidókat többnyire barbár, m?veletlen, kevély, elzárkózó, zsugori, istentagadó, parázna stb. népnek látta és láttatta a hellén és római irodalom leg-tekintélyesebbjeinek (Tacitus, Cicero, Horatius stb.) m?veiben is. A pogánykeresztény hívők között idegenkedés alakul ki a zsidók irányában.
A fenti folyamat a Szentírás értelmezésének erőteljes elpogányosodása irányában hat. Fokozatosan uralkodóvá válik az úgynevezett allegorista értelmezés, amely a bibliai szöveg számos részét megfosztja eredeti jelentésétől, és csak átvitt, allegorikus értelemben hajlandó elfogadni és magyarázni. Különös előszeretettel alkalmazzák ezt a zsidóságra vonatkozó pozitív szövegrészek, prófétai ígéretek esetében. Ezzel párhuzamosan kialakul az úgynevezett "helyettesítési (szubsztitúciós) teológia", amelynek középponti, lényegi állítása a következő: Jézus Krisztus elutasítása miatt Isten végérvényesen elvetette Izraelt mint kiválasztott népét, és helyébe végleg a nem zsidó népekből együvé terelt egyházat állította mint új kiválasztott népet.
A nyilvánvaló ellentmondást az ószövetségi ígéretek és a helyettesítési teológia között e nézet tanítói az allegorista írásmagyarázat segítségével úgy oldották fel, hogy minden erre vonatkozó szöveghelyet allegorikusan az egyházra vonatkoztattak, megtagadva a szöveg eredeti, szó szerinti értelmét. A IV. században Ágoston már így interpretálta az általunk fentebb idézett Ezékiel-helyet: "Ezért ama mondást is: »és visszavezetlek saját földetekre«, és a kevéssel utóbb következőt, mely mintegy ugyanezt megismétli: »és lakni fogtok azon a földön, melyet atyáitoknak adtam«, nem testileg kell venni, miként a testi Izrael, hanem szellemileg, mint a szellemi Izrael. Mert a szeplő és redő nélkül való és minden népekből egybeterelt Egyház, mely uralkodik majd Krisztussal mindörökre: maga a boldogok földje, az élők földje." (A keresztény tanításról) Hiszen, mint siet ugyanott leszögezni: "Mindazt, amit az isteni kijelentésekben sem az erkölcsök tisztességére, sem a hit igazságára sajátos értelemben nem vonatkoztathatunk, jelképes értelm?nek kell vennünk."
De Ágoston már csak összegzője az előző századokban kibontakozó antijudaista keresztény teológiának. Már a II. században ekként ír a szamaritánus származású, görög filozófusból lett keresztény tanító, Jusztinosz: "Mi vagyunk az igaz izraeliták, a szellemiek." (Dialógus a zsidó Trüphónnal) Százegynéhány évre rá Órigenész, az igen nagy tekintélyre szert tett, bár akkoriban igen nagy vitákat is kiváltó egyháztanító is hasonlóképpen vélekedik Jeruzsálem és a zsidóság szerepéről: "Úgy is kellett történnie, hogy az a város, ahol Jézus kiszenvedett, a földdel váljék egyenlővé, a zsidók üldözöttekké legyenek, s az Isten immár más népre ruházza bizalmát." (Kelszosz ellen)

Jöjjön el a te országod –
Izrael nélkül

A középkorra kidolgozott és hivatalosan elfogadott teológiai meggyőződésként hagyományozta tovább az egyház a fenti nézetet. Amellett, hogy ez volt a fő oka az – Újszövetség tanaival ellentétes – keresztény antiszemitizmus kialakulásának, amely a zsidókban eleve kárhozatra ítélt népet látott, jelen témánk, a Szentföld és Jeruzsálem tulajdonjogának kérdése szempontjából még fontosabb, hogy a helyettesítési teológia kizárta a zsidók jövőbeni visszatérésének lehetőségét a Szentföldre, ottani államalapításukat, Jeruzsálem birtoklását. Mi több, az egyház erre építette saját identitástudatát is mint Isten "új népe", amely végleg megörökölte Izrael kiválasztottságát. Sőt a katolikus államegyházi struktúra teológiai megalapozásának a hátterében szintén ez a – bibliai szempontból téves – meggyőződés áll, amely szerint az egyházban beteljesedett és megvalósult Isten Izraelnek tett minden ígérete, azaz eljött az isteni világbirodalom, a mennyek királysága – Izrael részvétele nélkül. Így a középkori egyház nemzetek feletti államhatalmi jellege mint az egyház identitástudatának lényegi eleme szükségszer?en és szorosan összekapcsolódott Izrael elvettetésének hitével, a jövőre vonatkozó ígéretek eredeti értelmének megtagadásával.
E teológiából az is következett, hogy a Szentföldnek és Jeruzsálemnek az egyház uralma alatt kell állania. Nagymértékben ez a hit ihlette a keresztesháborúk elindítását is – a célt a Szentföld "felszabadításának" nevezték –, mivel elfogadhatatlan volt, hogy ez a terület iszlám vagy bármilyen egyéb, nem keresztény befolyás alatt maradjon. Ez vezetett azokhoz a vérfürdőkhöz is, amelyekben a város elfoglalásakor nemcsak a muzulmánokat, hanem a zsidókat is kiirtották a keresztesek. Clairvaux-i Szent Bernát az Új lovagság dicséretéről cím? m?vében, amely a templomos lovagrend alapító iratának is tekinthető, a "felszabadított" Jeruzsálem felett így ujjong: "Légy üdvözölve, ó, népek úrnője, első a tartományok között, a pátriárkák birtoka, próféták és apostolok anyja, hit bölcsője, a keresztény nép dicsősége, melynek ostromát az Úr már az első pillanattól kezdve azért t?rte el, hogy így a bátrak számára az erény és az üdvösség megszerzésének lehetőségévé válhass!" De hogy minden félreértést eloszlassunk, ugyanő a zsidókról ekként vélekedik: "A zsidók mind b?nösök voltak; tettüket [Jézus megfeszítésére céloz] szándékos gonoszság motiválta; hogy b?nükben így osztozzon az egész zsidó nép egyszer s mindenkorra, és hogy mind ők, mind gyermekeik gyermekei egészen az utolsó nemzedékig arra legyenek kárhoztatva, hogy alávetve éljenek a keresztény fejedelmek szolgáiként."
A helyettesítési teológiát a lutheránus és kálvinista protestantizmus is érintetlenül átvette és továbbhagyományozta. Csak az elmúlt két évszázadban kezdődött el szélesebb körben a protestantizmuson belül e felfogás felülvizsgálata, főként azonban csak az angolszász protestánsok között. Így az európai kontinens uralkodó teológiája a közelmúltig a Szentföld, Jeruzsálem és a zsidók viszonyát illetően máig is ez maradt.
A helyettesítési teológia protestáns továbbélését jelentősen elősegítette a kálvinizmusban is meglévő úgynevezett diszpenzácionalizmus. E teológiai tanítás szerint Isten az üdvtörténetet – s így a történelmet – korszakokra osztotta fel, és minden korszaknak megvan a maga saját törvénye, Istennel kötött szövetsége; majd az egyes korszakok lezárulásakor Isten teljesen új szövetséget köt új törvényekre alapozva. Ezért az ószövetségi kor lezárása után mind a mózesi törvény, mind a zsidóságnak adott prófétai ígéretek egyszer s mindenkorra érvényüket vesztették, s új korszak, az új szövetség kora, a Krisztus törvénye lépett életbe. Ez az elmélet nem számol azzal, hogy a Biblia szemléletmódjában a korszakok inkább úgy épülnek egymásra, hogy a következő mintegy felveszi magába az előző törvényét és szövetségét, és nem eltörli vagy megsemmisíti azt. A Noénak adott – minden népre kötelező – néhány parancsolatot a Mózesen át csak Izraelnek adatott törvény tartalmazza és továbbviszi; majd az Újszövetség, miközben a zsidókeresztényeket meghagyja a mózesi törvény megtartásában (Apostolok Cselekedetei 15,1-31 és 21,17-26 stb.), a pogánykeresz-tényeket a Noénak adott parancsok betartására ösztönzi. A Krisztusban kötött új szövetség tehát éppúgy felveszi magába az előző két szövetséget, mint ahogyan a mózesi is a Noéval kötöttet. Ennélfogva nem szünteti meg azok érvényességét és ígéreteit, sőt a beteljesedés felé viszi tovább őket. Az ezt tagadó diszpenzácionalizmus sem új találmány persze: bár kidolgozatlan formában, de ez az üdvtörténeti korszakokat egymástól izolálva látó gondolkodásmód szintén fellelhető már a II. századi Jusztinosz és más szerzők írásaiban.

Az új korszak nyitánya

Mindezeket összefoglalva: nem véletlen, hogy a múlt század végén elinduló cionista mozgalmat az angolszász protestantizmus egyes irányzataitól eltekintve általános ellenérzés fogadta a keresztény világban. Herzl Tivadar kérését, hogy támogassa a Palesztinában létrehozandó zsidó nemzeti otthon ügyét, a pápa kategorikusan elutasította.
A cionizmus a zsidóságban évszázadok óta élő vallási reménységet – amely elsősorban a Messiás megjelenésétől várta Izrael nemzeti helyreállítását, s így passzívan várta azt – kiemelte vallásos ideológiai közegéből, és aktív, világi törekvéssé, mozgalommá szervezte. Ezáltal szembe is került a tradicionális zsidó vallással, amely tiltja "a Messiás eljövetelének kikényszerítését" vagy siettetését. Ma sem minden zsidó cionista Izraelben sem. Az állampolgárok jelentős része egyszer? evilági okokra vezeti vissza a modern zsidó állam létrejöttét, ezért a Bibliában az ország tulajdonjogára vonatkozó állításokat figyelmen kívül hagyhatónak tartja, ha a modern állam biztonsága, a más népekkel való békés együttélés elve úgy követelné. Érdekes ugyanakkor, hogy a mélyen vallásos zsidók egy része viszont, megváltoztatva az ortodoxia korábbi álláspontját, lelkes híve lett a bibliai határokkal helyreállítandó Izrael állam létrehozásának, főként az egész Jeruzsálem 1967-es Izraelhez csatolása óta.
Sokak számára az is nagy kérdés, hogy Izrael nemzeti helyreállításában vagy a zsidóság nemzeti újjászületésében kell-e hinniük? Előbbi az úgynevezett izraelita korszak eredeti, szétszóratás előtti, ószövetségi zsidó identitásának és a törvénynek a restaurációját jelenti – mint azt egyes jobboldali zsidó közösségek remélik –, míg az utóbbi egy olyan radikális szellemi-erkölcsi változást vár, amelynek következtében megváltozik a nemzet attit?dje, szellemi-érzelmi mentalitása, életmódja, s így a nép egy olyan új állapotba kerül, amelyben beteljesednek a messianisztikus ígéretek (többek között a keresztények is valami hasonlóra számítanak). Ezékiel próféta fentebb már idézett részében "az új szív és szellem" ígérete erre utal: "És adok néktek új szívet, és új lelket adok belétek, és elveszem a kőszívet testetekből, és adok néktek hússzívet. És az én Szellememet adom belétek, és azt cselekszem, hogy az én parancsolataimban járjatok és az én törvényeimet megőrizzétek és betöltsétek. És laktok azon a földön…" (Ezékiel könyve 36,26-28). Jeremiás próféta pedig egy új szövetségkötésről beszél, amely eltérő lesz a Szináj-hegyen kötött szövetségtől: "Ímé, eljőnek a napok, azt mondja az Úr, és új szövetséget kötök az Izráel házával és a Júda házával. Nem ama szövetség szerint, amelyet az ő atyáikkal kötöttem az napon, amelyen kézen fogtam őket, hogy kihozzam őket Egyiptom földjéből, de akik megrontották az én szövetségemet, noha én férjük [szövetségesük] maradtam, ezt mondja az Úr. Hanem ez lesz a szövetség, amelyet e napok után az Izráel házával kötök, azt mondja az Úr: Törvényemet az ő belsejükbe helyezem, és az ő szívükbe írom be…" (Jeremiás könyve 31,31-33)
A Vatikán magatartását a cionizmust illetően századunk első felében még a konzervatív nézet jellemezte. 1943-ban XII. Piusz pápa washingtoni apostoli követe még így ír Roosevelt amerikai elnök vatikáni követének: "Igaz, hogy egykor Palesztinát a héber faj [Hebrew race] lakta, de a történelemben nincs olyan axióma, amely megalapozná, hogy egy népnek szükségszer?en abba az országba kellene visszatérnie, melyet 19 évszázaddal ezelőtt elhagyott (…) Ha mindenképpen szükség van egy héber hazára, nem lenne nehéz egy sokkal megfelelőbb területet találni Palesztinánál. Ott ugyanis a zsidó népesség növekedése komoly és új nemzetközi problémákat hozna létre. A katolikusokat világszerte felzaklatná, és a Szentszék is szomorúan fogadna, és méltán, egy ilyen lépést." 1948-ban pedig, amikor az ENSZ-ben Palesztina megosztásáról, azaz Izrael állam létrehozásáról szavaztak, a latin-amerikai katolikus országok a Vatikán ösztönzésére nyíltan megmondták a zsidóknak, hogy csak akkor támogatják Palesztina megosztásának tervét, ha Jeruzsálem nemzetközi státust kap.
A II. vatikáni zsinat sem bírálta felül a helyettesítési teológiát, jóllehet a keresztény antiszemitizmus felszámolását megkezdte. A katolikus álláspontot illetően mégis fokozatos előrehaladásnak lehetünk tanúi. A Vatikán végül 1993-ban elismerte Izrael államot. Bár a Szentszék és a Palesztin Felszabadítási Szervezet még idén, másfél hónappal ezelőtt is közös nyilatkozatban ismételte meg a Vatikán felhívását a nemzetközi státus létrehozására Jeruzsálem "helyes identitásának és szent jellegének" megőrzésére – II. János Pál ugyanakkor 1979 óta több ízben kijelentette, hogy a zsidók "Isten népe az Ószövetségben, amely sohasem vált érvénytelenné", "a Mózessel kötött szövetség sohasem lett visszavonva", "Isten sohasem vonta meg szeretetét népétől", "a zsidó nép most éppúgy, mint régen, visszavonhatatlan elhívásban áll, és továbbra is örököse annak a kiválasztatásnak, amelyhez Isten h?séges". Bár a Szentföld és Jeruzsálem birtoklásának kérdését ezek a nyilatkozatok nem érintik, mindenképpen többet jelentenek, mint a puszta jószándék kifejezését, és bizakodásra adnak okot a helytelen teológia jövőbeni felülvizsgálatát illetően is.    

 

 

 

A Jerusalem Post című izraeli újság nemrégiben részletesen foglalkozott a zsidó keresztények helyzetével Izraelben.

A napilap szerint a „messiáshívőkkel” (ez a fogalom a Jézus Krisztusban hívő zsidókra) szemben sok az alaptalan előítélet, mozgalmukat az ultraortodox judaizmus titokzatos szektának tartja, amely a kiszolgáltatott, gyenge embereket cserkészi be és téríti át keresztény hitre. A társadalom többsége azonban toleráns e kisebbség iránt, amelynek tagjai zsidó származásuk mellett a világszerte több száz milliós evangéliumi kereszténység tagjainak vallják magukat.

Kép Larry Derfner újságíró számos messiáshívő közösséget látogatott végig, a mozgalom több ismert vezetőjével is beszélt. Derfner szerint a messiáshívők „jóindulatú emberek", akik „elkötelezett cionisták, valódi hazafiak", és akik számára a katonai szolgálat éppoly fontos, mint a társadalmi szerepvállalás. „Inkább üldözött kisebbség, mint fenyegetés a társadalomra nézve" - összegezte tapasztalatait az izraeli újságíró.

A tel Aviv-i Dizengoff bevásárlóközpont előtti forgatagban három fiatalember szórólapozik, piros pólójukon a „Jehudim L'ma'an Jesua" (Zsidók Jézusért) felirat olvasható. A brossúrákon az izraeli kék-fehér zászló mintázata látható, rajta jól kivehető az üzenet kék betűkkel: „Jézus a Messiás!" „A legtöbb izraeli nem is tudja, hogy ki volt Jézus valójában" - állítja a mozgalom helyi vezetője, az Izraelben született Dan Sered.

A járókelők többsége lassítás nélkül veszi át a szórólapot, néhányan megállnak beszélgetni, és időről időre vannak, akik ellenségesek. Valaki még a rendőrséget is felhívja, Sered azonban nem aggódik ettől. A törvény csak akkor bünteti a térítést, ha az aktivisták pénzzel vagy más anyagi haszonnal kecsegtetik az érdeklődőket. A másik megkötés szerint fiatalkorúak csak szüleik beleegyezésével térhetnek át más hitre.

A Sered vezette szervezet 1980 óta aktív Izraelben, a tel Aviv-i irodában tizenöt főállású munkatárs dolgozik. A szórólapozás és a hirdetések hatására havonta negyvenen-ötvenen keresik fel a szervezet irodáját, ahol az érdeklődők Jézusról beszélgethetnek Sered munkatársaival. Sered elmondása szerint a szervezet munkája eredményeképpen „az elmúlt évben közel százan tettek személyes hitvallást Jézus mellett."

A 48 éves Kastant - aki nem vallásos családban nevelkedett - egy amerikai evangéliumi gyülekezetben hallottak ösztönözték arra, hogy Jézus személye után kezdjen kutatni. „A munkám során számítógépes rendszereket elemzek, így engem csak logikus érveléssel lehet meggyőzni" - mondja. A feleségével együtt a Tóra és az Újszövetség tanulmányozását követően jutott arra a meggyőződésre, hogy Jézus a Messiás. „Kilenc hónapon keresztül naponta több órán át tanulmányoztam a Bibliát" - meséli Kastan, akinek két - szintén messiáshívő - fia az izraeli hadsereg elitalakulatában szolgál.

„Nincs különbség a Tóra Istene és az Újszövetség Istene között" -, magyarázza Jonathán, egy messiáshívő zsidó közösség nagydarab pásztora a Jerusalem Post újságírójának - „Jesuában (Jézusban) Ábrahám, Izsák és Jákob Istene testesült meg." Az ultraortodox judaizmus irányzathoz (haredi) tartozók szempontjából azonban egy ilyen kijelentés felér az istenkáromlással.

A messiáshívőkkel szembeni előítéletekért nagyban felelős két haredi szervezet - a Jad L'achim (Testvéri kéz) és a Lev L'achim (Szív a testvérekért) -, melyek célja a keresztény evangelizálás megakadályozása Izraelben. Ezek a szervezetek a végsőkig is elmennek, és egyesek szerint törvényen kívüli eszközökhöz is folyamodnak a céljuk elérése érdekében.

A messiáshívő vezetőkkel szemben nem ritkák a gyalázkodó kampányok. Fényképpel ellátott posztereken járatják le őket, és a haredi szervezetek a saját bevallásuk szerint is ügynököket építenek be a zsidó keresztény közösségekbe. Ezek az ügynökök jelentéseket küldenek a hívőkről a Belügyminisztériumba, ahol konzervatív beállítottságú hivatalnokok képesek megakadályozni a célszemélyek bevándorlását és az izraeli állampolgárságuk megszerzését.

Calev Myers jeruzsálemi ügyvéd szerint az izraeli Belügyminisztériumban még mindig rengeteg olyan mélyen vallásos bürokrata dolgozik, akik az ultraortodox Sasz Párt uralma idején kerültek pozíciójukba. Ezek a hivatalnokok szorosan együttműködnek a Jad L'achim aktivistáival, hogy a törvényt kijátszva megfosszák a messiáshívő zsidókat a jogaiktól.

2008 decemberében az amerikai Messiáshívő Zsidó Közösségek Egyesületének egykori elnökét tartóztatták fel határőrök a tel Aviv-i Ben Gurion repülőtéren. Jamie Cowennel szemben az volt a vád, hogy illegális keresztény missziós tevékenységben vett részt. Az amerikai férfit és feleségét nyolcórás várakozást követően engedték belépni az országba, de csak azután, hogy aláírt egy nyilatkozatot, miszerint nem végez missziós tevékenységet Izraelben tartózkodásának ideje alatt.

„Ilyen vallási diszkriminációra Iránban számítana inkább az ember, nem Izraelben - nyilatkozta Cowen, aki szakmáját tekintve bevándorlási ügyvéd az Egyesült Államokban. Százezer dollár humanitárius segélyt hoztunk eddig ebbe az országba. Izraeli katonák részére ötvenezer dollár segélyt adományoztunk. Ez hihetetlen!"

A házaspár éppen két lányukat jött meglátogatni, akik közül az egyik már izraeli állampolgár. A másik lányuk nemsokára szintén állampolgárságot nyer, miután több messiáshívő társával együtt nemrégiben pert nyert az állammal szemben. Az izraeli legfelső bíróság két esetben - 1989-ben és 1992-ben - mondta ki azt, hogy a messiáshívő zsidók nem jogosultak az állampolgárságra. 2008 áprilisában azonban új ítélet született, miszerint mindazoktól nem tagadható meg az állampolgárság, akik apai ágról - és nem az ortodox követelménynek megfelelően anyai ágról - tudják bizonyítani zsidó származásukat.

David Tal egy közismert messiás­hívő családban nevelkedett a hetvenes években. Elmondása szerint „gyermekként borzasztó üldözésnek voltam kitéve. Az iskolában a hitem miatt leköptek, megvertek, »büdös kereszténynek« szólítottak. Egyszer egy háromszáz fős haredim tömeg tüntetett a házunk előtt, néhányan be is törtek hozzánk." Bár a tanárai soha nem bántak vele rosszul, elmondása szerint „furcsa volt azt hallani a történelemórán, hogy Jézus egy rettenetes ember volt".

Esetenként komolyabb atrocitásokra is sor került a messiáshívőkkel szemben. Jeruzsálemben és Kirját Jamban ismeretlen tettesek bombát dobtak a közösség épületeire - mindkét esetben az éjszaka közepén, így szerencsére senki sem sérült meg. Beersevában egy keresztelési szertartást zavartak meg haredim aktivisták, míg Aradban szombatonként gyakran leköpik és becsmérlik az imára tartó messiás­hívőket.

Az amerikai Külügyminisztérium vallásszabadságról szóló legutóbbi jelentése szerint Izraelben „a messiáshívő (Jézus Krisztusban hívő) zsidók zaklatása... az ortodox zsidóság részéről megnövekedett..." Az elmúlt évben két különösen súlyos esetre is sor került, amelyek szerepelnek is a külügyminisztériumi jelentésben. Or Jehuda településen az ultraortodox Sasz Párthoz közel álló Uzi Aharon polgármester irányítása alatt kampány zajlott a messiáshívőkkel szemben. 2008. május 15-én a polgármester felkérésére a helybéli haredim vallásos iskola tanulói összegyűjtötték a messiáshívők által korábban kiszórt Újszövetségeket, és a zsinagóga előtt tüzet raktak belőlük. Március 20-án pedig David Ortiz messiáshívő pásztor tizenöt éves fia sérült meg súlyosan, amikor egy rejtett pokolgép robbant a házuk elé rakott kosárban.

A messiáshívő zsidók saját bevallásuk szerint csak a környezetükben élő militáns ortodoxoktól tapasztalnak ilyen szélsőséges elutasítást. Sered és Kastan például elmondta, hogy a többségi világi társadalom részéről teljes elfogadást, toleranciát tapasztalnak.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.
 

 

Profilkép


Elérhetőség

Gyülekezetek!

Szeretnénk mindenkit bátorítani, hogy a törvényeket emberek hozzák!
Szeretnénk mindenkinek a figyelmét felhívni,hogy úgy ahogy Roma nem bírt az igaz egyházzal elbánni úgy ezek sem bírnak az EKLÉZSIÁVAL ami Magyarországon jelen van.
Tudjuk, hogy a Katolikus egyház a legnagyobb szekta az egész világon, mert a legnagyobb eretnekségek és eltérések ott találhatók.
Ha ilyen emberek ösztökélésére hoznak törvényeket.
Ezek a rendeletek már most TOHURA ÉS BOHURA vannak ítélve!

Mt 24,14
És az Isten országának ez az evangyélioma hirdettetik majd az egész világon, bizonyságul minden népnek; és akkor jő el a vég.

Keressétek az olaj árusító helyeket az ébredési alkalmakat, mert ez a megoldás!



Archívum

Naptár
<< Július >>
<< 2016 >>
Ke Sze Csü Szo Va
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Statisztika

Online: 1
Összes: 36855
Hónap: 396
Nap: 14